Két montázs

2010. március 26., péntek

Az elmúlt napokban ismét a texturákkal kisérgetezgettem. (Nem először, lásd egy korábbi bejegyzésemet.) Az eredmény két montázs lett.

Montázs vagy kollázs... e szavakat már csak félve merem használni, amióta az egyik fotós oldalon kioktattak valakit, hogy ne keverje össze a két fogalmat. A Magyar Rajztanátok Országos Szövétségének honlapján aztán találtam egy cikket a két szó jelentéséről, amely szerint a kollázs=technika, a montázs= alkotói elv. Csak azt nem rögzíti, hogy akkor maga a végtermék kollázs technikával, montázs alkotói elvvel elkészített miacsuda? Fotómontázs - vonom le a következtetést abból, hogy a definíciók után ilyen néven hozza a példákat.

Hát akkor íme két fotómontázs az elmúlt napokból. Mindkettő címét egy verssorból ragadtam ki. Az első Józsaf Attila: A Dunánál, a második Juhász Gyula: Anna örök c. verséből egy részlet. Persze maguk a versek nem illeszkedek teljesen a képekhez, a címekkel inkább csak a hangulatot próbáltam megragadni.


Hallgat a mély


Elsuhant a hangod




József Attila

A DUNÁNÁL

1
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.
Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.
És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.
A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

2
Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.
Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.
Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

3
Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd,
ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak.
Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!
A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!
... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.





Juhász Gyula

ANNA ÖRÖK

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.


Március 15.

2010. március 17., szerda

Március 15-én délelőtt ellátogattam a Nemzeti Múzeumhoz. Kilenc után értem oda, "szép napos időben". Olyan éles fény-árnyék viszonyok voltak, hogy egy órán keresztül egyetlen épkézláb fotót sem tudtam készíteni.

Éppen a főpróba folyt, amiből elég keveset lehetett látni, mert a kerítésen belülre senkit sem engedtek. Közben a a nép szorgalmasan gyülekezett, és kukucskált a rácsokon keresztül. Aztán mikor vége lett a próbának, beözönöhettünk a Múzeum-kertbe. Ekkorra már a fények is sokkal jobbak lettek...

Néhányszor elővettem a Canon 50mm f/1,8 optikát is, de leginkább a Sigma 17-70-et használtam. Ilyen alkalmakra tökéletesen megfelel. Néha azért elkelt volna egy 70-200 vagy egy 70-300 (főleg a színpadi látvány fotózásához), de olyan nagyon nem hiányzott. Többnyire "sunyin", feltűnést kerülve fényképeztem, de ha "nagyon észrevették", hogy fotózom, akkor megkérdeztem, hogy szabad-e. Soha, senki nem tiltotta meg, még a kemény-fiú-kinézetű vasalt srácok is csak nagylelkűen intettek - meg is lepődtem rajta. Azt hittem, több bajom lesz... Sok kép készült, de csak néhányat teszek fel - elvégre nem fotóalbum ez...


A nézők



  





A szereplők





Jelképek - másképp





Az utcán és az aluljáróban

 
Burger-kokárdát tessék!        Egy poló azért kéne még...

... és akinek nem volt ünnep március 15.


Magányos utazás

Koncert előtt...

2010. március 8., hétfő

 


Mezőkövesd - a dr.Rock együttes koncertjére készülve.

 

2009 ·TiSza by TNB